A katalizátorgyártás minden egyes módszere valójában egy sor működési egység kombinációja. A kényelem kedvéért a kulcsfontosságú és jellegzetes működési egységeket gyártási módszerként nevezzük el. A hagyományos módszerek közé tartozik a mechanikus keverés, kicsapás, impregnálás, oldat párologtatás, termikus olvasztás, kilúgozás (kimosódás) és ioncsere. Az újabb módszerek közé tartozik a kémiai kötés és a fibrózis.
Ez a módszer egyszerű és könnyen megvalósítható. Például a konverziós -abszorpciós kéntelenítők gyártása során az aktív komponenseket (mint például a mangán-dioxidot, a cink-oxidot és a cink-karbonátot) és a kis mennyiségű kötőanyagot (például magnézium-oxidot és kalcium-oxidot) adagolják, és folyamatosan hozzáadják egy állítható sebességű és dőlésszögű forgó koronghoz. Ezzel egyidejűleg adagolt vizet permeteznek be, majd a port feltekerik, összekeverik, és egyforma átmérőjű gömbökké kötik össze. Ezeket a gömböket azután megszárítják és kalcinálják, hogy megkapják a készterméket.
Ezt a módszert nagy diszperziót igénylő és egy vagy több fém-oxidot tartalmazó katalizátorok előállítására használják. A több-komponensű katalizátorok gyártása során a megfelelő kicsapási körülmények döntő fontosságúak a termékösszetétel homogenitásának biztosításához és a kiváló minőségű katalizátorok előállításához. A szokásos módszer szerint egy vagy több fémsó oldatához kicsapószert (például nátrium-karbonátot vagy kalcium-hidroxidot) adnak, majd kicsapást, mosást, szűrést, szárítást, formázást és kalcinálást (vagy aktiválást) követnek a végtermék előállításához.
