Az anyag elektronnyerési képességének erőssége alapján erős oxidálószerekre, mérsékelt oxidálószerekre és gyenge oxidálószerekre osztható, hogy hozzávetőlegesen leírjuk a redoxreakciókban nyújtott teljesítményét. Ennek az osztályozásnak a határa azonban homályos. Néha a határ az oxigénen (O2/H2O, E∅=1.229V [2]) és a vasionokon (Fe3+/Fe2+, E∅=0.771V [2]) alapul. Az oxigént meghaladó oxidálóképességű fajok erős oxidálószerek, a vasionoknál gyengébbek gyenge, a közöttük lévők pedig mérsékelten oxidálók. Veszélyességük szerint elsődleges és másodlagos oxidálószerekre osztják őket.
Az oxidálószereket kémiai összetételük szerint szervetlen és szerves oxidálószerekre osztják. Az oxidációs reakcióhoz szükséges közeg szerint is a következő három kategóriába sorolhatók:
(1) Savas közegű oxidálószerek (pl. hidrogén-peroxid, perecetsav, nátrium-dikromát, krómsav, salétromsav, kálium-permanganát, ammónium-perszulfát).
(2) Oxidálószerek lúgos közegben (pl. nátrium-hipoklorit, nátrium-perkarbonát, nátrium-perborát, kálium-perborát).
(3) Oxidálószerek semleges közegben (pl. bróm, jód).
