Az oxidálószer elektrongyarapodási -tulajdonságát oxidáló erejének nevezzük, amelyet az anyagban lévő magasabb- vegyértékű elemek elektrongyarapodási hajlama határoz meg. Az oldatban a kettős-rétegelmélet szerint az oxidálóerő nagysága az oxidálószer standard hidrogénelektródpotenciáljában tükröződik: minél nagyobb a potenciál, annál erősebb az oxidálóképesség; minél kisebb a potenciál, annál gyengébb az oxidáló ereje, és ennek megfelelően annál erősebb redukált állapotának redukáló ereje. Vízben a legtöbb oxidálószer oxidációs reakciója három lépésből áll: disszociációból, affinitásból és kombinációból. Ez a három lépés határozza meg az oxidációs reakció fel{7}}reakciójának entalpiáját, amely jelentős hatással van az oxidálószer oxidáló erejére.
A hidrogénionok jelentős szerepet játszanak az oxigén{0}}tartalmú oxidálószerek oxidáló erejében is, mivel a hidrogénionok nagyon erős anti-polarizációs képességgel rendelkeznek, így az X-O kötés (X az oxidálószer központi atomjára utal) instabillá válik. Ezért általában az oxidálószerek oxidáló ereje erősebb savas körülmények között, mint lúgos körülmények között. Egyes hidrogénionok által nem érintett fajok esetében, mint például a Cl2 és a Br2, oxidáló erejük független a pH-tól.
